ELFOGADÓHELYEK 
 
    Elfogadóhelyek listája  
    Elfogadóhely csatlakozása  
    Elfogadóhelyi szabályzat  
 
 
Elfogadóhelyi szabályzat

cimer.png
II.  K E R Ü L E T  K Á R T Y A  S Z A B Á L Y Z A T 
ELFOGADÓ PARTNER RÉSZÉRE

 
I. FOGALMAK
IFJÚSÁGI II. KERÜLET KÁRTYA: a Rendelet 4.§ (1a) bekezdésében  meghatározott személyek által igényelhető II. Kerület Kártya, amely - a II. Kerület Kártya egyes elfogadó partnerei által biztosított kedvezményeken és szolgáltatásokon túl – az egyes elfogadó partnerek által ezen kártya birtokosai számára külön biztosított kedvezményeket, és / vagy többlet kedvezményeket, illetve külön szolgáltatásokat nyújt.
II. KERÜLET KÁRTYA: „II Kerület Kártya” felirattal és az Önkormányzat címerével ellátott, a Rendszergazda által kiadott és megszemélyesített kártya. Jelen rendelet vonatkozásában a II. Kerület Kártya és az Ifjúsági II. Kerület Kártya a továbbiakban együtt: Kártya. A kártyaminták jelen rendelet függelékét képezik.
ALAPÁR: az Elfogadó Hely által a vásárlás, illetve szolgáltatás igénybevétele napján az adott termékre, szolgáltatásra vonatkozóan meghatározott bruttó ár.
ELFOGADÓ HELY: Az Elfogadó Partner regisztrációja alapján a Rendszergazda által megjelölt, a Kártyát elfogadni jogosult és köteles hely (kereskedelmi, szolgáltató egység).
ELFOGADÓ PARTNER: a Rendszergazda azon partnere, amely a Kártyára kedvezmény(eke)t biztosít és a Rendszergazdával jelen rendeletben foglaltak szerinti szerződést köt,
IGÉNYLŐ: Az a természetes személy, aki a Kártya kiállítására vonatkozó igényét bejelenti (i) személyesen az Igénylőlap kitöltésével és aláírásával. vagy (ii) elektronikusan a www.masodikkeruletkartya.hu oldalon keresztül online igénylőlap kitöltésével.
IGÉNYLŐLAP: a Kártya igényléséhez, kiállításához és átvételéhez szükséges, olvashatóan és érthetően az igénylő által kitöltendő formanyomtatvány.
JOGOSULTSÁGI FELTÉTELEK: A Kártya kiváltására jogosult a Rendelet …§-ában foglalt feltételeknek megfelelő személyek. Az Önkormányzat fenntartja a jogot a Jogosultsági Feltételek módosítására. Az Önkormányzat fenntartja a jogot a Jogosultsági Feltételek módosítására.
KÁRTYA: II. Kerület Kártya és Ifjúsági II. Kerület KÁRTYA együttesen.
KÁRTYABIRTOKOS: Az a természetes személy, aki Kártyadíj megfizetésével vagy egyéb érvényes jogcímen birtokába került, saját névre szóló érvényes Kártyával rendelkezik.  
KÁRTYADÍJ: a Kártya átvételekor a kiállításért, illetve a használatért a Kártyabirtokos által fizetendő összeg.
ÖNKORMÁNYZAT: Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat
ÖREGSÉGI NYUGDÍJKORHATÁR: az öregségi teljes nyugdíjra való jogosultság feltételeként, a mindenkori külön jogszabályokban meghatározott életkor.
REGISZTRÁLT KEDVEZMÉNY: Az Elfogadó Partner által – az Elfogadó Hely regisztrációja alkalmával, a Rendelet alapján – vállalt kedvezmény, amelyet az érvényes Kártyával rendelkező és azt felmutató Kártyabirtokosok részére az áru vásárlása, illetve szolgáltatás igénybevétele alkalmával a termék/szolgáltatás Alapárából biztosítani kell.
RENDELET: a Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének a 8/2010.(III. 30.) önkormányzati rendelete a II. Kerület Kártyáról.
RENDSZERGAZDA: a Kártya programot működtető jogi személy, amely az Önkormányzat nevében jár el.
REGISZTRÁCIÓS ŰRLAP: az Elfogadó Partnerként történő regisztráció igényléséhez szükséges, www.masodikkeruletkartya.hu weboldalról letölthető és kinyomtatható „II. Kerület Kártya Regisztrációs Űrlap” elnevezésű formanyomtatvány.
TERMÉSZETES SZEMÉLYAZONOSÍTÓ ADAT: az érintett személy családi és utóneve(i), születési családi és utóneve(i), neme, születési helye és ideje, anyja születési családi és utóneve(i), állampolgársága, (a továbbiakban együtt: személyazonosító adat)
 
A hivatalos Elfogadó helyekről, illetve a kedvezmények mértékéről a Rendszergazda a www.masodikkeruletkartya.hu weboldalán, a megjelenő nyomtatott katalógusból, illetve a telefonos ügyfélszolgálaton tájékozódhat a (leendő) kártyabirtokos.
 
II. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
  1. A Kártya program a Jogosultsági Feltételeknek megfelelő természetes személyeknek szóló sajátos kedvezményrendszert biztosító kártyarendszer. A program működését és annak felügyeletét Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat biztosítja.
  2. A Kártya program és a rendszer, valamint a kibocsátott Kártya tulajdonjoga az Önkormányzatot illeti meg.
  3. A Kártya rendszerhez bármely vállalkozás jogosult csatlakozni a Regisztrációs Űrlap kitöltésével és cégszerű aláírásával, valamint a vállalkozás nevében aláíró személy(ek) aláírási címpéldány (egyéni vállalkozó esetén vállalkozói igazolvány) másolatának, továbbá a jelen Kártyaszabályzat cégszerűen aláírt egy példányának a Rendszergazda részére postai úton történő megküldésével vagy azok személyes átadásával.
          A regisztrációt a Rendszergazda a Regisztrációs Űrlapon kötelezően megadott e-mail címre megküldött e-mailben visszaigazolja.
  1. A Kártya rendszerbe történő belépés feltétele a Rendszergazda által a jelen Kártyaszabályzat 3.) pontjában leírtaknak megfelelően az Elfogadó Partner részére megküldött visszaigazolás.
  2. Az Elfogadó Partner Elfogadó helyére vonatkozó regisztrációja – a visszaigazolást követően – szerződéskötésnek minősül, amelynek feltételeit jelen Kártyaszabályzat tartalmazza.
  3. Az Elfogadó Partner – a Regisztrációs Űrlapon szereplő – kereskedelmi/szolgáltató egységének (Elfogadó Hely) címét, telefonos, valamint internetes elérhetőségét, tevékenységének rövid leírását és az érintett termékek/szolgáltatások Alapárából nyújtott egységes, az Elfogadó partner által meghatározott kedvezmény mértékét (Regisztrált Kedvezmény), a Rendszergazda feltünteti kártya elfogadóhely adatbázisában az interneten (www.masodikkeruletkartya.hu) és az Elfogadó Partnereket további kommunikációs csatornáin keresztül népszerűsíti.
  4. A Rendszergazda biztosítja a Kártyák igényléséhez szükséges feltételeket és gondoskodik a kártyakibocsátásról.
  5. A Rendszergazda biztosítja az Elfogadó Partner számára az intelligens informatikai rendszerhez való kapcsolódás jogát, amely által a kártyahasználat az Elfogadó Helyen elektronikusan nyomon követhetővé válik és külön térítés ellenében biztosítja a Kártya érvényességét és a tranzakciót kezelő (dokumentáló) technológiai hátteret (POS terminál).
  6. Az együttműködés érvényességét igazoló, a Kártya program tagságát jelölő kártya-elfogadóhely matricát a Rendszergazda megfelelő számban, az Elfogadó Helyekhez - a visszaigazolt regisztrációt követően – eljuttatja, amelyeket az Elfogadó Partner köteles az Elfogadó Helyen jól látható helyre (bejárat és pénztárgép) kihelyezni, illetve az esetlegesen sérült matrica tényéről a Rendszergazdát értesíteni.
  7. Az Elfogadó Partner a Regisztrációs Űrlapon feltüntetett Elfogadó Helyen a Kártyabirtokosok részére a Regisztrációs Űrlapon %-ban megadott, de legalább 5%-os mértékű kedvezményt köteles biztosítani, amely a Kártyabirtokost az igénybe vett árukat/szolgáltatásokat tartalmazó számla végösszegén belül illeti meg. Az árengedmény alapja az Elfogadó Helyen az Elfogadó Partner által nyújtott valamennyi szolgáltatás és értékesített termék Alapára, a 14) és 15) pontban foglaltak kivételével.
  8. A Regisztrált Kedvezményt a Kártyabirtokos a Kártya előzetes bemutatásával, a szolgáltatás és/vagy termék ellenértékének kiegyenlítésekor, azonnali árkedvezmény formájában érvényesítheti.
  9. Az Elfogadó Partner az Alapárat oly módon köteles nyilvánosságra hozni, hogy minden esetben bárki számára egyértelműen ellenőrizhető legyen az igénybevétel időpontjára vonatkozó Regisztrált Kedvezmény nélküli Alapár, valamint a Kártyabirtokos számára nyújtott konkrét kedvezmény mértéke is.
  10. A Regisztrált Kedvezmények megadását alsó összeghatárhoz, mennyiséghez, illetve fizetési módhoz kötni tilos, kivéve, ha a jelen Kártyaszabályzat eltérően rendelkezik.
  11. Kedvezmény nyújtása hatósági áras termékek vagy hasonlóan rögzített kiskereskedelmi áruk vagy szolgáltatások – autópálya matrica, dohányáru, gyógyszer, menetjegy, mobil egyenleg feltöltés, illetve feltöltő kártya, PB gáz, újság stb. – esetén nem kötelező.
  12. Az Elfogadó Partner hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy a Kártyával igénybe vehető Regisztrált Kedvezmény más akciókkal összevonható-e. Az Elfogadó Partner köteles a termék vásárlását, illetve a szolgáltatás igénybevételét megelőzően a Kártyabirtokost tájékoztatni, ha a Regisztrált Kedvezmény az érintett termékre vagy szolgáltatásra nem terjed ki.
  13. A Regisztrált Kedvezmény érvényesítéséhez az Elfogadó Partner jogosult elkérni a Kártyabirtokostól a Kártyát, adott esetben azt elektronikus eszközön leolvasni, annak adatait rögzíteni, a Kártya érvényességét ellenőrizni. Az Elfogadó Partner köteles az ellenőrzést követően a Kártyát a Kártyabirtokos részére visszaadni, kivéve a 17) pontban foglalt eseteket. Az Elfogadó Partner kérheti a személyazonosság igazolását, de amennyiben azt a Kártyabirtokos megtagadja, az csak abban az esetben vonhatja maga után a Regisztrált Kedvezmény megtagadását, ha a Kártyát kétséget kizáróan nem a kártyán szereplő személy kívánja használni.
  14. Az Elfogadó Partner képviselője megtagadhatja a Kártya elfogadását és jegyzőkönyv felvétele mellett a Kártyát bevonhatja, amennyiben
– a Kártyát nem az arra jogosult személy használja;
– a Kártya felhasználója által bemutatott személyazonosító okmányokban szereplő személyes adatok nem egyeznek meg a Kártyabirtokos adataival;
– a Kártya az Elfogadó Hely POS termináljának jelzése alapján tiltólistán szerepel.
Az Elfogadó Partner köteles a bevont Kártyákat a jegyzőkönyv egy példányának átadásával egyidejűleg a Rendszergazda részére haladéktalanul átadni.
  1. Az Önkormányzat és a Rendszergazda nem tartozik felelősséggel az Elfogadó Partnert ért olyan károkért, amelyek az alábbi okok miatt következtek be:
– a Kártyabirtokos nem tartja be az ÁSZF-ben foglaltakat;
– a Kártyabirtokos téved, illetve mulasztást követ el;
- a Kártyabirtokos a Kártyát nem rendeltetésének megfelelően használja;
– az Elfogadóhelyi Partnerek szerződésszegése.
  1. Az Elfogadó Partner a szerződésből eredő kötelezettségeiről, a Regisztrált Kedvezmény nyújtás és a Kártya használatának módjáról az Elfogadó Helyen alkalmazott alkalmazottait, munkatársait tájékoztatni köteles.
  2. Az Elfogadó Partner vállalja, hogy minden tőle telhetőt megtesz a Kártya rendszer jó hírének megőrzése érdekében és nem tanúsít olyan magatartást, amely alkalmas lehet a rendszer tulajdonosának, a Rendszergazdának, továbbá a rendszerben részes vállalkozások vagy a Kártyabirtokosok jóhírének csorbítására vagy megsértésére.
  3. Az Elfogadó Partner minden olyan szervezeti és működési változásról, amely a Regisztrált Kedvezmény folyamatos biztosítását gátolja, a Rendszergazdát 3 munkanapon belül írásban tájékoztatni köteles.
  4. Az Elfogadó Partner a tudomásszerzéstől számított 48 órán belül köteles írásban tájékoztatni a Rendszergazdát, ha vele szemben csőd-, felszámolási-, végelszámolási-, kényszertörlési illetve végrehajtási eljárás indult jogerősen, illetve ilyen eljárás indítását maga kezdeményezte, vagy ha adószámát felfüggesztették, illetve törölték.
  5. A regisztráció, illetve a szerződés írásban közös megegyezéssel módosítható. Elfogadó Partner tudomásul veszi, hogy a Regisztrált Kedvezménnyel érintett termékértékesítés/szolgáltatást érintő kedvezmények nyújtásával egyoldalúan nem hagyhat fel. Erre irányuló szándékát, minden év június 30-ig, előzetesen írásban közölnie kell a Rendszergazdával, azzal, hogy a felmondás csak a tárgyév december 31. napjára szólhat.
  6. Elfogadó Partner olyan termékek, illetve olyan szolgáltatások vonatkozásában vállalhatja a Regisztrált Kedvezmény nyújtását, amelyek esetében biztosítani tudja, hogy azok az Elfogadó Helyen a fogyasztók számára tartósan rendelkezésre állnak.
  7. Az Elfogadó Partnert kártérítési felelősség terheli, amennyiben neki felróható módon a kedvezményadás elmaradás vagy nem megfelelő mértékű. Erre az esetre az Elfogadó Partner kötelezettséget vállal a meg nem adott kedvezmény 15 napon belül – visszatérítés formájában - történő megfizetésére az érintett Kártyabirtokos részére. Ennek, továbbá a jelen Kártyaszabályzatban vállalt kötelezettségek elmulasztása vagy vétkes megszegése esetén az Elfogadó Partner a Kártya program partnerei közül azonnali hatállyal kizárásra kerülhet, amelynek megtörténtéről Rendszergazda jogosult a nyilvánosságot megfelelő módon tájékoztatni.
  8. Az Elfogadó Partner a Regisztrációs Űrlap kitöltésével és Rendszergazda részére történő átadásával hozzájárul a Regisztrációs Űrlapon szereplő adatai Rendszergazda által történő, kizárólag a Kártya program céljához kötött, illetve jelen Kártyaszabályzatban rögzített felhasználásához, kezeléséhez. Az Elfogadó partner hozzájárul ahhoz, hogy a Regisztrációs Úrlapon szereplő adatait a Rendszergazda a 6) pontban feltüntetett honlapján, valamint nyomtatott katalógusban feltüntesse. Az adatkezelés, adatfelhasználás nem sértheti az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseit.
  9. A Rendszergazda jogosult a jelen Kártyaszabályzat feltételeit egyoldalúan módosítani. A Rendszergazda a módosításról köteles haladéktalanul a 6) pont szerint weboldalán tájékoztató közleményt közzétenni, valamint módosításokról valamennyi érvényes regisztrációval rendelkező Elfogadó Partnert e‐mailben értesíteni, azzal, hogy amennyiben a Kártyaszabályzat módosítása az Elfogadó Partner kötelezettségeinek növelésével, vagy új kötelezettségek megállapításával jár, az Elfogadó Partner módosítás interneten történt közzétételét követő 90 napon belül azonnali hatállyal jogosult felmondani a szerződést.
  10. Elfogadó Partner tudomásul veszi, hogy a II. Kerület Kártya programba történő belépésével esetlegesen felmerülő költségeit maga viseli.
  11. A Rendszergazda fenntartja magának a Kártya programban és rendszerben történő változtatás jogát.
  12. Rendszergazda fenntartja magának azt a jogot, hogy a jelen Kártyaszabályzattól eltérő egyedi megállapodást kössön egyes Elfogadó Partnerekkel.
31)     Az Elfogadó Helyekről, illetve a Regisztrált Kedvezmények mértékéről a Rendszergazda 6) pont szerinti weboldalán, a megjelenő nyomtatott katalógusból, illetve az ügyfélszolgálaton tájékozódhat a (leendő) Kártyabirtokos. Elfogadó Partner tudomásul veszi hogy Rendszergazda a kártyakatalógusban, a weboldalon, vagy más promóciós anyagaiban a Regisztrációs Űrlapon az Elfogadó Partner által megjelölt profilokba sorolástól eltérő szempontú szerkesztési elveket is alkalmazhat.
32)     Rendszergazda fenntartja magának azt a jogot, hogy egyes promóciós szolgáltatásokat az Elfogadó Partnerek részére térítés ellenében nyújtson.
 
III.    Az IFJÚSÁGI II. KERÜLET KÁRTYÁRA VONATKOZÓ ELTÉRŐ RENDELKEZÉSEK
1)       Az Ifjúsági II. Kerület Kártyára a Kártyaszabályzat II. pontjában meghatározott Általános szerződési feltételek irányadóak az jelen fejezetben foglalt eltérésekkel.
2)       Az Ifjúsági II. Kerület Kártyát a kiskorú a törvényes képviselő felügyelte mellett vagy önállóan is használhatja és így annak birtokában olyan ügyelteket köthet, amelyeket a polgári jog szabályai szerint személyesen is megtehet.
3)       Amennyiben az Elfogadó Partner az Ifjúsági II. Kerület Kártya birtokosának a II. Kerület Kártyára biztosított  Regisztrált Kedvezményt meghaladó kedvezményt, vagy szolgáltatást biztosít, erről az Elfogadó Hely regisztrációja alkalmával nyilatkozni köteles és az Ifjúsági II. Kerület Kártyára adott többletkedvezmény vagy szolgáltatása tényét az Elfogadó Helyen jól látható módon fel kell tüntetni.
4)       Az Elfogadó Partner döntése alapján az Ifjúsági II. Kerület Kártya csak meghatározott értékhatárig fogadható el. Amennyiben az Elfogadó Partner csak kis összegű vásárlás esetén nyújt kedvezményt az Ifjúsági II. Kerület Kártya birtokosa részére, erről az összeghatárról tájékoztatást kell adni és az Ifjúsági II. Kerület Kártyára biztosított kedvezmény nyújtásának feltételeit a Regisztrációs Űrlapon külön fel kell tüntetni.
5)       Az Elfogadó Partner  Ifjúsági II. Kerület Kártyát a jelen Kártyaszabályzat 17.) pontjától eltérően nem jogosult bevonni, azonban a 17.) pontban foglalt esetek bármelyikének bekövetkezése esetén erről a Rendszergazdát e-mail útján értesíteni köteles 48 órán belül.
 
A jelen Kártyaszabályzatban nem szabályozott egyéb kérdések tekintetében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a Rendelet, valamint a magyar jog vonatkozó rendelkezései irányadók.
 
Kelt: __________________
 
  __________________________
Elfogadó Partner
(cégszerű aláírás)
 
 
 Letölthető fileok:
     Elfogadóhelyi_szabályzat_2018_09.pdf  269.67 KB
     KÁRTYA_ÁSZF_2018_09_20.pdf  212.03 KB
 GYORSMENÜ 
 
    II. Kerületi Önkormányzat  
    Hírek  
    Kártyakatalógus  
    Ügyfélszolgálat  
    Gyakori kérdések  
    Partnerek  
    Budai Polgár Online  
    Időjárás  
    Hírlevél  
 
 
 ÜGYFÉLSZOLGÁLAT 
  Rendszergazda: II. Kerületi Városfejlesztő Zrt.

Cím: 1024 Budapest Keleti Károly u. 15/A
Tel.: +36-1-599-9222
E-mail: masodikkeruletkartya@vf2.hu 


Ügyfélszolgálat nyitvatartási idő: 
Hétfő:        9:00-20:00 között
Kedd:        9:00-16:00 között 
Szerda:     9:00-17:00 között 
Csütörtök: 9:00-16:00 között
Péntek:     9:00-16:00 között
 
 
 
 
A kártyáról
 
Általános ismertető
ÁSZF
Műszaki ismertető
Igénylés
 
Kártyaigénylés lehetőségei
Személyes Igénylés
II. Kerület Kártya internetes igénylése
Ifjúsági II. Kerület Kártya internetes igénylése
ÁSZF
Elfogadóhelyek
 
Elfogadóhelyek listája
Elfogadóhely csatlakozása
Elfogadóhelyi szabályzat