A KÁRTYÁRÓL 
 
    Általános ismertető  
    ÁSZF  
    Műszaki ismertető  
 
 
ÁSZF


„II. KERÜLET KÁRTYA” ÉS „IFJÚSÁGI II. KERÜLET KÁRTYA”
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
 
Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) részletesen szabályozza a Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat által a II. Kerület Kártya, valamint a Ifjúsági II. Kerület Kártya működtetésével megbízott Rendszergazda és a Kártyabirtokos között a II. Kerület Kártya és Ifjúsági II. Kerület Kártya jelen ÁSZF-ben szabályozott módon történő igénylésével és a II. Kerület Kártya és  Ifjúsági II. Kerület Kártya átvételével létrejött, a jelen ÁSZF-ben említett kedvezményeket, egyéb előnyöket biztosító II. Kerület Kártya és Ifjúsági II. Kerület Kártya használata során irányadó és alkalmazandó szerződéses feltételeket.
 
FOGALOM MEGHATÁROZÁSOK
 
  1. IFJÚSÁGI II. KERÜLET KÁRTYA: a Rendelet 4. § (1a) bekezdésében meghatározott személyek által igényelhető II. Kerület Kártya, amely – a II. Kerület Kártya egyes elfogadó partnerei által biztosított kedvezményeken és szolgáltatásokon túl – az egyes elfogadó partnerek által ezen kártya birtokosai számára külön biztosított kedvezményeket, és / vagy többlet kedvezményeket, illetve külön szolgáltatásokat nyújt.
  2. II. KERÜLET KÁRTYA: „II Kerület Kártya” felirattal és az Önkormányzat címerével ellátott, a Rendszergazda által kiadott és megszemélyesített kártya.
  3. DIGITÁLIS II. KERÜLET KÁRTYA: az Applikációban elektronikusan megjelenített II. Kerület Kártya.
  4. ALAPÁR: az Elfogadó Hely által a vásárlás, illetve szolgáltatás igénybevétele napján az adott termékre, szolgáltatásra vonatkozóan meghatározott bruttó ár.
  5. APPLIKÁCIÓ: az Önkormányzat hivatalos „Buda App” elnevezésű elektronikus mobil alkalmazása, amelyen keresztül elektronikusan letölthető a Digitális II. Kerület Kártya.
  6. ELFOGADÓ HELY: A Rendszergazda, valamint az Elfogadó Partner regisztrációja alapján a Rendszergazda által megjelölt, a Kártyát elfogadni jogosult és köteles hely (kereskedelmi, szolgáltató egység).
  7. ELFOGADÓ PARTNER: a Rendszergazda, valamint a Rendszergazda azon partnere, amely a Kártyára kedvezmény(eke)t biztosít és a Rendszergazdával a Rendeletben foglaltak szerinti szerződést köt.
  8. IGÉNYLŐ: Az a természetes személy, aki a Kártya kiállítására vonatkozó igényét bejelenti (i) személyesen az Igénylőlap kitöltésével és aláírásával. vagy (ii) elektronikusan a www.masodikkeruletkartya.hu oldalon keresztül online igénylőlap kitöltésével, vagy e-mailen a kitöltött és aláírt Igénylőlap elküldésével.
  9. IGÉNYLŐLAP: a Kártya igényléséhez, kiállításához és átvételéhez szükséges, olvashatóan és érthetően az igénylő által kitöltendő formanyomtatvány.
  10. JOGOSULTSÁGI FELTÉTELEK: A Kártya kiváltására jogosult a Rendelet 4. §-ában foglalt feltételeknek megfelelő személyek. Az Önkormányzat fenntartja a jogot a Jogosultsági Feltételek módosítására.
  11. KÁRTYA: a Digitális II. Kerület Kártya, a II. Kerület Kártya és az Ifjúsági II. Kerület Kártya együttes említés esetén.
  12. KÁRTYABIRTOKOS: az a természetes személy, akinek e rendeletben meghatározott jogcímen kerül birtokába a saját nevére szóló érvényes Kártya.
  13. ÖNKORMÁNYZAT: Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat.
  14. ÖREGSÉGI NYUGDÍJKORHATÁR: az öregségi teljes nyugdíjra való jogosultság feltételeként, a mindenkori külön jogszabályokban meghatározott életkor.
  15. REGISZTRÁLT KEDVEZMÉNY: Az Elfogadó Partner által – az Elfogadó Hely regisztrációja alkalmával, a Rendelet alapján – vállalt kedvezmény, amelyet az érvényes Kártyával rendelkező és azt felmutató Kártyabirtokosok részére az áru vásárlása, illetve szolgáltatás igénybevétele alkalmával a termék/szolgáltatás Alapárából biztosítani kell.
16)      RENDELET: a Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének a 8/2010.(III.30.) önkormányzati rendelete a II. Kerület Kártyáról.
17)      RENDSZERGAZDA: a Kártya programot működtető jogi személy, amely az Önkormányzat nevében jár el.
18)      TERMÉSZETES SZEMÉLYAZONOSÍTÓ ADAT: az érintett személy családi és utóneve(i), születési családi és utóneve(i), neme, születési helye és ideje, anyja születési családi és utóneve(i), állampolgársága, (a továbbiakban együtt: személyazonosító adat)
19)      ÜGYFÉLSZOLGÁLAT: 1024 Budapest, Keleti Károly utca 15/a.
 
  1. AZ ÁSZF ELFOGADÁSA
    1. A Kártyabirtokos az Igénylőlap kitöltésével és aláírásával, valamint elektronikusan a www.masodikkeruletkartya.hu oldalon keresztül online igénylőlap kitöltésével, hogy a jelen ÁSZF feltételeit, rendelkezéseit megismerte, megértette és azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
    2. A Rendszergazda az ÁSZF-et a II. Kerület Kártya és az Ifjúsági II. Kerület Kártya kiadásával foglalkozó ügyfélszolgálatán kifüggeszti, elérhetővé teszi, valamint a Kártya honlapján (www.masodikkeruletkartya.hu), ezzel biztosítva a nyilvánosságot és annak bárki által történő megismerhetőségét.
 
  1. A SZERZŐDÉS LÉTREJÖTTE, MÓDOSULÁSA, MEGSZŰNÉSE
    1. A II. Kerület Kártya és az Ifjúsági II. Kerület Kártya  Igénylő részére történő elkészítésére és átadás-átvételére vonatkozó, valamint a II. Kerület Kártya és/vagy az Ifjúsági II. Kerület Kártya  rendeltetésszerű használata során a felek által alkalmazandó szabályokat rögzítő szerződés érvényesen akkor jön létre, amikor az Igénylő személyesen vagy elektronikus úton – az előírásoknak megfelelően, szabályosan – kitöltötte és a Rendszergazda rendelkezésére bocsátotta az aláírt Igénylőlapot, ezáltal elfogadva az ÁSZF-et; A szerződés hatályba lépésének napja minden esetben a II. Kerület Kártya és/vagy az Ifjúsági II. Kerület Kártya átvételének napja. A II. Kerület Kártya és/vagy az Ifjúsági II. Kerület Kártya  átvételének napja:
  • ügyfélszolgálaton történő személyes igénylés és átvétel esetén: a Kártya személyes átadás-átvételének napja;
  • a Rendszergazda által megjelölt egyéb helyen történő személyes igénylés esetén: a postára adás napja;
    1. A Rendszergazda az Önkormányzat nevében jogosult arra, hogy az ÁSZF feltételeit egyoldalúan módosítsa. A Rendszergazda a módosításról köteles haladéktalanul www.masodikkerulatkartya.hu internetes oldalán, valamint az ügyfélszolgálatán tájékoztató közleményt közzétenni azzal, hogy amennyiben a módosítás a Kártyabirtokosra nézve bármilyen szempontból hátrányos következménnyel járna, a Kártyabirtokos a módosítás közzétételét követő 90 napon belül azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést.
    2. A szerződéses jogviszony az alábbi módokon szűnik meg:
  • írásba foglalt közös megegyezéssel, a felek által meghatározott időpontban;
  • a Kártyabirtokos felmondása esetén a 30 napos felmondási idő lejártával;
  • a Kártyabirtokos 2.2. pont szerinti azonnali hatályú felmondása esetén, a felmondás közlésével;
  • a Kártyabirtokos szerződésszegése (valótlan adatközlés, a Kártya jogosulatlan használata stb.) esetén a Rendszergazda azonnali hatályú felmondásával, a felmondás közlésével;
  • a Jogosultsági Feltételek megszűnésével;
  • a Kártya érvényességi idejének lejártával.
    1. A 2023. május 1. napját követően kiadott II. Kerület Kártya a kiadás időpontjától számított 6 évig, az azt megelőzően kiadott II. Kerület Kártya a kiadás időpontjától számított 4 évig érvényes. Az Ifjúsági II. Kerület Kártya első kiadás esetén a kiállítás évét követő negyedik év december 31-éig, meghosszabbítás esetén a lejárat évét követő 4. év december 31-éig érvényes. Elveszett, megrongálódott Kártya pótlása esetén a pótolt Kártya érvényessége az eredeti Kártya érvényességével egyezik meg. A Digitális II. Kerület Kártya érvényességi ideje a fizikailag kibocsátott, Kártyabirtokos nevére szóló II. Kerület Kártya érvényességi idejével egyezik meg.
    2. Az ÁSZF felmondása, és/vagy a Jogosultsági Feltételek megszűnése esetén a Kártyabirtokos köteles a fizikailag kiállított Kártyát a Rendszergazdának 8 munkanapon belül visszaszolgáltatni.
 
3.         A FELEK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI
3.1.     Az Igénylő az Igénylőlapon köteles az adatait a valóságnak megfelelően megadni. Az Igénylő/Kártyabirtokos az adataiban bekövetkezett változást köteles 5 munkanapon belül a Rendszergazdának írásban bejelenteni. Amennyiben az Igénylő valótlan, hamis vagy hiányos adatokat szolgáltat, a Rendszergazda jogosult a kártyaigénylést indoklás nélkül elutasítani.
  1. A Kártyabirtokos a szerződés hatálya alatt jogosult a fizikailag kiállított Kártyát birtokolni, az Applikáción keresztül letöltött Digitális II. Kerület Kártyát az érvényességi időn belül használni. A kártyaprogram és a rendszer, valamint a fizikailag kibocsátott Kártya tulajdonjoga az Önkormányzatot illeti meg. A Kártyabirtokos a fizikailag kiállított Kártya tulajdonjogát nem szerzi meg, az Applikáción keresztül kiállított Digitális II. Kerületi Kártyához kapcsolódó szerzői jogok az Önkormányzatot illeti meg.
  2. A Kártya igénylése és a meghosszabbítása díjmentes. A fizikailag kibocsátott Kártya elvesztése esetén a Kártya pótlásának díja 1000 forint. A díj 50%-át kell megfizetnie annak a személynek, aki a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte. A jelen ÁSZF-ben foglaltaknak megfelelően igényelt és átvett fizikailag kibocsájtott Kártya nem váltható vissza és ezen az alapon a kifizetett díj sem igényelhető vissza.
  3. A Kártyabirtokos a Kártya adatait vizuálisan és elektronikusan nem módosíthatja.
  4. A Kártyabirtokos felel minden olyan kárért, amely abból származik, hogy a Kártya igénylése során hamis, valótlan vagy hiányos adatokat szolgáltatott, köteles különösen megtéríteni az általa igénybe vett kedvezmények összegét, illetve a Kártya előállítási díját nem követelheti vissza.
  5. A Kártyabirtokos köteles a jelen ÁSZF–ben szereplő feltételeket betartani, azok megszegése szerződésszegésnek minősül.
 
4.         A KÁRTYA IGÉNYLÉSE ÉS RENDELKEZÉSRE BOCSÁTÁSA
4.1.     Az Igénylő a fizikailag előállított Kártyát az alábbi módokon igényelheti:
  1. személyesen Igénylőlap kitöltésével és leadásával az Ügyfélszolgálaton;
  2. személyesen Igénylőlap kitöltésével és leadásával egyéb kihelyezett ügyfélszolgálaton;
  3. interneten elektronikusan kitöltött Igénylőlap elküldésével, kivéve, ha jelen ÁSZF eltérően rendelkezik;
  4. e-mailen a kitöltött és aláírt Igénylőlap masodikkeruletkartya@vf2.hu elektronikus címre elküldésével;
  5. a Digitális II. Kerület Kártyát az Applikáción keresztül lehet letölteni;
f)         a Rendelet 4. § (1) bekezdés c)-e) pontjában foglalt Jogosultsági Feltétel alapján a II. Kerület Kártyát személyesen Igénylőlap kitöltésével és leadásával az Ügyfélszolgálaton vagy egyéb kihelyezett ügyfélszolgálaton; vagy e-mailen a kitöltött és aláírt Igénylőlap masodikkeruletkartya@vf2.hu elektronikus címre elküldésével lehet igényelni. Minden esetben mellékelni kell a Rendelet 4. § (1) bekezdés c)-e) pontjában foglalt jogosultsági feltétel teljesülését a munkáltatói igazolással.
  1. A 3.3. pont szerinti díj megfizetése az alábbi módokon lehetséges:
  • személyes igénylés esetén készpénzzel
  • internetes igénylés esetén átutalással útján.
    1. Az Igénylőlap csak személyesen, az Igénylő által írható alá, küldhető el, meghatalmazásnak nincs helye. A 16. életévét be nem töltött személy esetén az Igényléshez a törvényes képviselő írásbeli hozzájárulása is szükséges. Személyes igénylés, illetve a személyes átvétel esetén az Igénylőlapon feltüntetett adatokat az ügyintéző jogosult ellenőrizni a megadott adatoknak az Igénylő személyazonosító okmányaiban (útlevél, személyi igazolvány, kártya formátumú vezető engedély, lakcímkártya) szereplő adatok összevetése útján. A Rendszergazda a Rendelet 4. § (1) bekezdés c)-e) pontjában foglalt jogosultsági feltétel teljesülését a munkáltatói igazolásban szereplő adatok összevetése útján ellenőrzi. Ha a II. Kerület Kártya és/vagy az Ifjúsági II. Kerület Kártya igényléséhez a törvényes képviselő hozzájárulása szükséges, a Rendszergazda a személyes átvétel során ellenőrzi, hogy a II. Kerület Kártya és/vagy az Ifjúsági II. Kerület Kártya igényléshez a törvényes képviselője hozzájárult. Hozzájárulás hiányában a II. Kerület Kártya és/vagy az Ifjúsági II. Kerület Kártya  kiadását meg kell tagadni.
    2. Az Igénylő az internetes regisztráció esetén a II. Kerület Kártya és/vagy az Ifjúsági II. Kerület Kártya az Ügyfélszolgálaton személyesen tudja átvenni a regisztrációt követő 30 napon belül nyitvatartási idő alatt. Minden esetben a személyes megjelenésekor kerül a fizikailag előállított Kártya kiállításra. Ha az igénylő 14. életévét betöltötte, de nem múlt el még 16 éves, akkor a fizikailag előállított Kártyát az igénylő személyesen a törvényes képviselőjével együtt tudja az Ügyfélszolgálaton átvenni.  
    3. Az Igénylő köteles a fizikailag előállított Kártya átvételekor a II. Kerület Kártyán és/vagy az Ifjúsági II. Kerület Kártyn  szereplő adatokat ellenőrizni, eltérés észlelése esetén azt jelezni.
 
  1. A KÁRTYA HASZNÁLATA
    1. A Kártyához kapcsolódó Regisztrált Kedvezmények a fizikailag előállított Kártya átvételét, a Digitális II. Kerület Kártya letöltését követően haladéktalanul igénybe vehetők.
    2. A Kártyabirtokos a Kártyához fűződő kedvezményeket a Kártya érvényességi ideje alatt az Elfogadó Helyeken igénybe vehető Regisztrált Kedvezmény útján, kizárólag személyesen érvényesítheti.
    3. A Kártyabirtokos a Kártya használatával az adott időszakban a Rendszergazdával szerződésben lévő Elfogadó Partner által biztosított regisztrált Kedvezményeket veheti igénybe.
    4. Az Elfogadó Partner hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy a Kártyával igénybe vehető Regisztrált Kedvezmény más akciókkal összevonhatók-e.
    5. Regisztrált Kedvezmény nyújtása hatósági áras termékek, vagy hasonlóan rögzített kiskereskedelmi áruk, termékek és szolgáltatások – autópálya matrica, dohányáru, gyógyszer, menetjegy, mobil egyenleg feltöltés, illetve feltöltő kártya, PB gáz, újság stb. – esetén nem kötelező az Elfogadó Partner részéről.
    6. A Rendszergazda fenntartja magának a jogot a Regisztrált Kedvezmények körének és előírt minimális mértékének megváltoztatására, valamint Elfogadó Partnerek egyedi szerződési feltételekkel történő nyilvántartásba vételére.
    7. A Regisztrált Kedvezmény igénybevétele esetén az Elfogadó Hely jogosult elkérni a Kártyabirtokostól a Kártyát, illetve annak bemutatását kérni, a Kártya érvényességét ellenőrizni. A Regisztrált Kedvezmények az Digitális II. Kerület Kártyán megjelenített QR kód beolvasásához is köthető. Az Elfogadó Hely kérheti a személyazonosság igazolását, de amennyiben azt a Kártyabirtokos megtagadja, az csak abban az esetben vonhatja maga után a kedvezmény megtagadását, ha a Kártyát kétséget kizárólag nem a Kártyán szereplő kívánja használni.
    8. A Rendszergazda az aktuális Elfogadó Helyek adatait, elérhetőségét és az aktuálisan biztosított (igénybevehető) Regisztrált Kedvezményeket közzéteszi a 2.2. pont szerinti internetes oldalán, valamint az ügyfélszolgálati helyiségében. Az Applikációban az aktuális Elfogadó helyek listája feltüntetésre kerülhetnek.
    9. A Rendszergazda fenntartja magának a jogot, hogy a Kártya Elfogadó Helyek körét, illetve a Regisztrált Kedvezmények mértékét egyoldalúan megváltoztassa.
    10. Az Elfogadó Partner a Kártyabirtokosok tájékoztatása céljából jól látható helyen (az Elfogadó Hely bejáratánál és a kasszánál) a Kártya arculati elemeit tartalmazó figyelemfelhívó tájékoztatást tesz közzé (elfogadóhelyi matrica).
    11. A Kártyabirtokos a Kártya által kedvezményesen igénybe vett szolgáltatást kivéve, ha az Elfogadó Partner eltérően rendelkezik utólag nem válthatja vissza, kivéve a hibás teljesítés eseteit.
    12. Az érvénytelen Kártya Regisztrált Kedvezmények igénybevételére nem jogosít.
    13. Az Elfogadó Partner képviselője megtagadja a Kártya elfogadását és jegyzőkönyv felvétele mellett a Kártyának bevonását kezdeményezi a Rendszergazdánál, amennyiben
  • a Kártyát nem az arra jogosult személy használja;
  • a Kártya felhasználója által bemutatott személyazonosító okmányokban szereplő személyes adatok nem egyeznek meg a Kártyabirtokos adataival;
  • a Kártya az Elfogadó Hely POS termináljának jelzése alapján tiltólistán szerepel.
    1. A Kártya elfogadásának megtagadása esetén a Kártyabirtokosnak a Kártyához kapcsolódó Regisztrált Kedvezmény igénybevétele nélkül kell kiegyenlítenie vásárlása ellenértékét vagy elállhat a vásárlástól.
    2. A kártyarendszerhez csatlakozó szolgáltatók által nyújtott kedvezményeket az Önkormányzat nem kompenzálja.
 
6.         A KÁRTYA LETILTÁSA, PÓTLÁSA
6.1.     A Kártyát a Rendszergazda, illetőleg a Kártyabirtokos jogosult letiltani, illetve letiltatni. A Rendszergazda jogosult letiltani a Kártyát, ha
  • a fizikailag előállított Kártya elvesztéséről, ellopásáról, illetve a Kártyával való bármilyen egyéb visszaélésről szerez tudomást;
  • a Kártyabirtokos nem tartja be az ÁSZF-ben foglaltakat.
    1. A Kártyabirtokos köteles a Rendszergazda részére bejelenteni legkésőbb az annak okául szolgáló körülmény bekövetkezését követő 5 munkanapon belül, ha
  •  a fizikailag előállított Kártyát elveszítette, ellopták vagy az megrongálódás következtében használhatatlanná vált,
  • a személyes adataiban változás következett be.
A Kártyabirtokos köteles a Rendszergazda részére bejelenteni legkésőbb az annak okául szolgáló körülmény bekövetkezésétől számított 8 napon belül, a Rendeletben meghatározott Jogosultsági Feltételek megszűnését. Ebben az esetben a Rendszergazda a jogosultság megszűnését megállapítja, és a Kártyát azonnal érvényteleníti.
  1. A fizikailag előállított Kártya elvesztése, ellopása, illetve megrongálódása esetén a Kártyabirtokos az általános szabályok szerint igényelhet új fizikailag előállított Kártyát. Amennyiben a megrongálódás rendeltetésszerű használat ellenére következett be, az új fizikailag előállított Kártya kiadásáért a Kártyabirtokost díj nem terheli. Az új fizikailag előállított Kártya átvételéig a Kártyabirtokos a regisztrált Kedvezmények igénylésére nem jogosult. Amennyiben szándékos rongálás gyanúja merül fel, a Kártyabirtokos köteles megfizetni a fizikailag előállított Kártya pótlásának díját. A fizikailag előállított Kártya pótlásának mindenkor aktuális díját a Kártyarendelet határozza meg.
  2. A fizikailag előállított Kártya elvesztését be kell jelenteni. Az elveszett Kártya számát a Rendszergazda törli a nyilvántartásból, az a bejelentést követően nem használható fel. A bejelentés elmulasztásából eredő kárért a Kártyabirtokos felel.
  3. A letiltási kérelem telefonon, elektronikusan vagy írásos formában is megtehető. A letiltási kérelemnek - függetlenül annak közlési módjától - tartalmaznia kell a Kártyabirtokos nevét, születési helyét és idejét, anyja nevét, érvényes lakóhelyét. A Rendszergazda a kérelem beérkezését követően haladéktalanul intézkedik a fizikailag előállított Kártya letiltása végett, letiltás esetén a Digitális II. Kerület Kártya nem használható.
  4. A Kártyabirtokos az új fizikailag előállított Kártya átvételéig a Regisztrált Kedvezmények igénybevételére nem jogosult.
 
  1. „IFJÚSÁGI II. KERÜLET KÁRTYA” –ra vonatkozó eltérő rendelkezések
    1. A jelen ÁSZF rendelkezéseit a jelen fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni az Ifjúsági II. Kerület Kártyára.
    2. A 14. életévét be nem töltött személy az Ifjúsági II. Kerület Kártyát törvényes képviselője útján igényelheti, ebben az esetben az Igénylő törvényes képviselője írja alá az igénylőlapot. Ha az igénylő a 14. életévét betöltötte, de az igénylés időpontjában még nincs 16 éves, az igényléshez a törvényes képviselője hozzájárulása szükséges. A törvényes képviselő az igénylés során köteles nyilatkozni arról, hogy a kiskorú általi kártyahasználathoz és a kiskorú személyes adatainak kezeléséhez hozzájárul. A nyilatkozat tartalmát a Rendszergazda a honlapján közzéteszi, illetve az igénylőpontokon, átvételi pontokon rendelkezésre bocsátja.
    3. Az Ifjúsági II. Kerület Kártya személyes átvétele során a Rendszergazda a Rendelet 4. § (1a) bekezdés b) pontjában írt feltétel teljesülését az igénylő diákigazolványában szereplő adatok összevetése útján ellenőrzi, amelyet a kártya átvételekor be kell mutatni. A Rendszergazda a személyes átvétel során ellenőrzi, hogy az Ifjúsági II. Kerület Kártya igényléshez a törvényes képviselője hozzájárult. Hozzájárulás hiányában az Ifjúsági II. Kerület Kártya kiadását meg kell tagadni.
    4. Az Ifjúsági II. Kerület Kártyát a kiskorú a törvényes képviselő felügyelte mellett vagy önállóan is használhatja és így annak birtokában olyan ügyelteket köthet, amelyeket a polgári jog szabályai szerit személyesen is megtehet. A Rendszergazda és az Önkormányzat kizárja a felelősségét Ifjúsági II. Kerület Kártya birtokában megkötött ügyletekért.
 
  1. AZ APPLIKÁCIÓN KERESZTÜL IGÉNYELT DIGITÁLIS II. KERÜLET KÁRTYA” –RA VONATKOZÓ TOVÁBBI SPECIÁLIS RENDELKEZÉSEK
 
  1. Az Applikáción keresztül megjelenített Digitális II. Kerület Kártya letöltése az Applikáció letöltéséhez és regisztrációhoz (felhasználói fiók létrehozásához) kötött. Az Igénylők az okos eszközeikre ingyenesen tölthetik le az Applikációt az alábbi linkeken keresztül:
-        Android (Google Play): https://play.google.com/store/search?q=buda%20app&c=apps&hl=hu&gl=hu
-        Iphone (App Store): https://apps.apple.com/hu/app/buda-app/id6459411099
  1. Az Applikáción keresztül Digitális   II.   Kerület   Kártyát letölteni az érvényes II. Kerület Kártyával   rendelkező természetes személy jogosult. A II. Kerület Kártya menüpont megnyitásához az Applikációban a felhasználói fiók regisztrálása és a regisztrált fiók validálása, valamint az érvényes II. Kerület Kártya egyedi azonosítószámának feltöltése szükséges.
  2. A Digitális II. Kerület Kártya érvényességi ideje a fizikailag kibocsátott, kártyabirtokos nevére szóló II. Kerület Kártya érvényességi idejével egyezik meg. A Digitális II. Kerület Kártya használatát az Önkormányzat térítésmentesen biztosítja.
  3. Amennyiben a felhasználó nem rendelkezik II. Kerület Kártyával, vagy az nem érvényes, úgy a Digitális II. Kerület Kártya letöltéséhez először a fizikailag előállított II. Kerület Kártyát kell igényelni.
 
9.         VEGYES RENDELKEZÉSEK
9.1.     9.1.     A Kártyabirtokos az ÁSZF hatálybalépésének időpontjától információ, - illetve segítségkérés céljából igénybe veheti a Rendszergazda ügyfélszolgálatát, amely nyitvatartási időben érhető el az alábbi elérhetőségeken: II. Kerületi Városfejlesztő Zrt. Cím: 1024 Budapest, Keleti Károly u. 15/A., Telefon: +36-1-315-3965, email: masodikkeruletkartya@vf2.hu.
  1. Az ügyfélszolgálati irodában az alábbi tájékoztatások kérhetők:
  • információszolgáltatás a Kártyákról, azok használatáról, megújításáról, letiltásáról, Kártyához kapcsolódó díjakról;
  • tájékoztatás az Elfogadó Helyekről, Regisztrált Kedvezményekről.
    1. A Kártyabirtokos tudomásul veszi, hogy az ÁSZF - fel kapcsolatban az Önkormányzat nevében a Rendszergazda kijelölt munkatársa jogosult eljárni és nyilatkozatot tenni.
    2. Technikai meghibásodás esetén a Rendszergazda szüneteltetheti a kártyaigénylést és gyártást, valamint a kedvezménynyújtást. Az ilyen körülményről a Rendszergazda köteles internetes oldalán tájékoztatást közzétenni.
    3. A Kártyabirtokos köteles a jelen ÁSZF –ben szereplő feltételeket betartani, azok megszegése szerződésszegésnek minősül.
    4. Az Önkormányzat és a Rendszergazda nem tartozik felelősséggel a Kártyabirtokost ért olyan károkért, amelyek az alábbi okok miatt következtek be:
  • a Kártyabirtokos nem tartja be az ÁSZF-ben foglaltakat;
  • a Kártyabirtokos téved, illetve mulasztást követ el;
  • a Kártyabirtokos határidőben nem veszi át a Kártyát;
  • a Kártyabirtokos a Kártyát nem rendeltetésének megfelelően használja;
  • a Rendszergazda az ÁSZF feltételeit (pl. díjak, költségek, stb.) módosította;
  • az Elfogadó Partnerek szerződésszegése;
  • a Rendszergazda vagy szerződött partnerei szándékos vagy súlyos gondatlansággal okozott magatartása.
    1. Az Igénylő az igénylés során nyilatkozik arról, amennyiben nem kívánja megkapni a Rendszergazda hírleveleit, tájékoztató kiadványait.
    2. A Rendszergazda és a Kártyabirtokos között a Kártya programmal kapcsolatban felmerült vitás kérdéseket a Felek elsősorban egyeztetés útján kötelesek rendezni.
    3. Az Applikáció felhasználási feltételeire, valamint az Applikációra vonatkozó adatkezelési tájékoztatóra az Applikáció gépház menüpontja alatt feltöltött dokumentumok az irányadóak.
    4. A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott egyéb kérdések tekintetében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a Rendelet és a magyar jog vonatkozó rendelkezései irányadók.
 
Budapest, 2025. október 1.
 
Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat
 
II. Kerületi Városfejlesztő Zrt. rendszergazda



 Letölthető file:
     KÁRTYA ÁSZF 2025.09.23.pdf  507.63 KB
 GYORSMENÜ 
 
    II. Kerületi Önkormányzat  
    Kártyakatalógus  
    Ügyfélszolgálat  
    Gyakori kérdések  
    Partnerek  
    Budai Polgár Online  
    Időjárás  
    Hírlevél  
 
 
 ÜGYFÉLSZOLGÁLAT 
  Rendszergazda: II. Kerületi Városfejlesztő Zrt.

Cím: 1024 Budapest Keleti Károly u. 15/A
Tel.: +36-1-599-9222
E-mail: masodikkeruletkartya@vf2.hu 


Ügyfélszolgálat nyitvatartási idő: 
Hétfő:        9:00-20:00 között
Kedd:        9:00-16:00 között 
Szerda:     9:00-17:00 között 
Csütörtök: 9:00-16:00 között
Péntek:     9:00-16:00 között
 
 
 
 
A kártyáról
 
Általános ismertető
ÁSZF
Műszaki ismertető
Igénylés
 
Kártyaigénylés lehetőségei
Személyes Igénylés
II. Kerület Kártya internetes igénylése
Ifjúsági II. Kerület Kártya internetes igénylése
ÁSZF
Elfogadóhelyek
 
Elfogadóhelyek listája
Elfogadóhely csatlakozása
Elfogadóhelyi szabályzat